Méltóságos Michaëlle Jean
Kanada fokormányzójának onagyméltósága
pohárköszöntoje
a méltóságos Sólyom László,
a Magyar Köztársaság elnökének onagyméltósága
és Sólyom Erzsébet asszony
által adott állami vacsora alkalmával

Magyarország, Budapest
2008. november 24., hétfo

Összevetendo az elmondottakkal

Csaknem pontosan tizenkilenc hónappal ezelott abban a kiváltságban és megtiszteltetésben volt részem, hogy fogadhattam Excellenciádat, valamint küldöttsége tagjait Kanadában, a Rideau Hallban.

Akkor kihangsúlyoztuk a tényt, hogy 2006-ban volt az 1956-os forradalom 50. évfordulója.

Az elmúlt évszázad történelme emlékszik arra, hogy a magyar nép a rettenetes elnyomás ellenére kitartóan remélte, hogy egy napon kiszabadítja magát a Szovjetunió vasmarkából.

Az elkövetkezo évek nehezek voltak, és Kanada boldogan nyitotta meg ajtóit és szívét annak a több mint 40 000 menekültnek, akiknek egyetlen bune az volt, hogy szabad életre vágytak.

Végül a remény, amely a magyar népet átvezette azon a sötét idoszakon, legyozte az elnyomást, és ma a bátorság példáját mutatja az egész világnak.

Kanada fokormányzójaként azért jöttem ide, hogy üdvözöljem a Magyarország által elért figyelemre méltó elorelépést, amely az évek során lendületet vett, ahogy egy szikra, amit lángra lobbant a remény szele.

Ugyanakkor azért is jöttem, hogy a népeink közötti megbonthatatlan barátság és huséges szolidaritás kötelékeit ünnepeljük. Azokat a kötelékeket, amelyek a gazdasági együttmuködés, a nemzetközi szervezetekben való tagság, és a kulturális cserék révén váltak nyilvánvalóvá.

Az általunk Kanadában fogadott államfok közül Excellenciád az egyetlen, akit most viszonzásként egy állami látogatás keretében felkeresek.

A kanadaiak nagyra becsülik egy büszke és eltökélt nép, az Önök népének hosszú és gazdag történelmét.

Jóllehet eloször járok Magyarországon, nem ez az elso tapasztalatom a magyar emberekkel kapcsolatban.

Excellenciás Uram! Ha megengedi, szeretném megosztani Önnel és vendégeivel, a honfitársaival történt elso találkozásaim történetét.

Haitiról származó, fiatal kanadai diák voltam, aki szenvedélyesen rajongott mindenért, ami olasz, és a Milánói Katolikus Egyetem egyik fakultásán tanultam Udinében.

Ez az 1980-as évek elején volt, amikor egy új, eszményekért rajongó generáció tört elore, amelynek tagjai a nagy olasz filmrendezo és forgatókönyvíró, Michelangelo Antonioni által tartott szemináriumon gyultek össze.

Emlékszem, hogy azokban az években az újonnan felfedezett szólásszabadság által éltetett magyar szemináriumi barátaim milyen ragyogóan érezték magukat.

És én pontosan tudtam, hogy ez mit jelent nekik, mert a családom Haitiból, egy olyan országból menekült el, amely „tetotol talpig szögesdrótba volt kötve”, és ahol könyörtelen diktatúra uralkodott.

Azonnal vonzalmat keltett bennem a szabadságszeretetük, az egyedülálló kultúra és nyelv iránti szenvedélyük, valamint az eltökéltségük, hogy ellenálljanak bármiféle asszimilációnak.

Azokban a nokben és férfiakban elnyomhatatlan vágy élt, hogy megszabaduljanak a gondolati szabadságukat korlátozó cenzúrától.

A vágy, amit én, aki rabszolgák ükunokája voltam illetve vagyok, teljesen meg tudtam érteni.

A magyar író, Márai Sándor gyönyöru szavaival élve, ezek a nok és férfiak teljes biztonsággal tudták, hogy „Az ember nemcsak ásóval és kapával szelídít meg egy tájat, hanem azzal is, amit ásás és kapálás közben gondol”.

Magyar szemináriumi barátaimnak a gondolat erejébe vetett hite a remény ígéreteként a mai napig velem maradt.

Bárcsak tudná Excellenciád, mennyire megindult és hálás vagyok, amiért az élet most megadta nekem a lehetoséget, hogy találkozzam néhány volt osztálytársam honfitársaival.

Férjem, Jean-Daniel Lafond, küldöttségünk tagjai, valamint jómagam itteni tartózkodásunkat a leheto legjobban szándékozunk kihasználni, hogy az Önök országát még inkább megértsük, és mindazt amit itt látunk és megtanulunk, Kanadába visszatérve megosszunk másokkal.

Jól kezdodött ez az állami látogatás az Önök nagyszeru fovárosában, ahol ma néhány igen érdekes és gyümölcsözo megbeszélést folytattunk Excellenciáddal, valamint az Országgyulés elnökével, a miniszterelnökkel és Budapest fopolgármesterével.

Az elkövetkezo néhány napban a magyar társadalom összes kulcsfontosságú szektorát képviselo nokkel, férfiakkal, és fiatalokkal fogunk megbeszéléseket folytatni.

Az ifjúsággal való foglalkozás számomra az egyik legfontosabb dolog, és bárhová megyek, teljes figyelmet szentelek nekik, és mindig bámulatba ejt elszántságuk, hogy hangjukat hallatva valamint a polgári élethez teljes mértékben hozzájárulva jobbá tegyék a világot.

Osztom Excellenciád meggyozodését, hogy a polgári társadalom létfontosságú szerepet játszik közösségeink egyesíto értékeken alapuló újjáalakításában, valamint abban, hogy fiataljaink megkapják az indulásukhoz szükséges kezdolökést.

Örömmel olvastam újévi beszédében, hogy hisz abban, hogy a polgári szervezetek „nélkülözhetetlenné” váltak országa elorehaladásához.

E látogatás folyamán ugyancsak hangsúlyozni fogjuk az országaink közötti üzleti kapcsolatok életképességét, amelyre bizonyíték a Bombardier magyarországi jelenléte.

Tudjuk azt, hogy milyen gazdag a magyar kultúra, és találkozni fogunk muvészekkel, különösen filmkészítokkel is.

Határozottan hiszünk a kulturális diplomáciában, mert a kultúra, bár gyökerei ott vannak, ahol eloször kialakult, olyan határokon és különbségeinken átnyúló párbeszédet hoz létre, amelynek célja, hogy az emberiséget emberibbé tegye.

Ugyancsak a nyitottság és nyílt párbeszéd szellemében tervezzük feltárni a roma közösség tagjaival a kulturális, oktatási, állampolgári, és az integrációval kapcsolatos kérdéseket.

Ezek igen fontos kérdések, ha — amint személyes jelmondatom szól — le akarjuk gyozni a magányosságot, és a társadalom minden tagját képessé akarjuk tenni arra, hogy kivegye részét nagyobb közösség gyarapításából.

Ez a programunk, és már tudom, hogy az Ön honfitársainak társaságában felejthetetlen pillanatokban lesz részünk, amelyek reményeim szerint tovább erosítik a bennünket összeköto szálakat.

Nagy örömünkre szolgál, hogy Magyarország a Frankofónia nagy családjának tagja, és várakozással tekintünk az Európai Unió Ön által 2011-ben betöltendo elnöki tisztje elé.

Az egyre nyitottabb és összetettebb világban, ahol az elottünk álló kérdések globálisabb megközelítést igényelnek, Kanada számára fontos, hogy megerosítse az azokkal európai országokkal fennálló szövetségeit, amelyekhez történelmi szálak fuzik.

Québec város a múlt hónapban az elso Kanadai-Európai Uniós Gazdasági Csúcstalálkozót látta vendégül, amely jól tükrözi arra irányuló közös vágyunkat, hogy találkozzunk, és az Atlanti-óceánt átívelo új hidakat hozzunk létre.

Reméljük, hogy ez a kezdeményezés az Európai Unió 2011-es magyar elnökségének során ugyanilyen gyümölcsözo marad.

Excellenciás Uram! Férjem, Jean-Daniel Lafond és én szívbol jövo köszönetünket fejezzük ki Önnek a fogadtatásért és ezért a vacsoráért, amelyet a tiszteletünkre adnak.

Szívesen gondolok arra, hogy új oldalakat teszünk hozzá a népeink között az évek során íródott történethez.

Most pedig emelem poharam a múltra, amely összehozott minket, a jelenre, amely szövetségessé tesz bennünket, és a jövore, amelyet együtt remélünk építeni.

Kanada és Magyarország sok évig tartó barátságára!